Bock Valérral, a Bock Borászat főborászával beszélgettünk többet között arról is, hogy milyen tételekkel készül a CXCII. Mercedes-Benz Hovány Budapesti Jogász- és Művészbálra.
Mi a Bock család sikertörténete mind hazai, mind pedig nemzetközi tekintetben?
Az őseink már 1850 óta foglalkoztak szőlőtermesztéssel és borászattal a Villányi borvidéken. A bor szeretete és elkészítésének fortélyai azóta szállnak apáról fiúra, ebből nőtte ki magát mára ez a családi vállalkozás. Édesapám főállásban a 80-as évek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel és mára lassan 3 generáció vesz részt a cég életében.
Milyen fajtájú borokkal találkozhatunk Önöknél?
Borászatunk csak minőségi borokat készít, melyek nagy része a magyarországi gasztronómiában és borszaküzletekben kerül értékesítésre. Szőlőterületeink a Villányi borvidék legjobb dűlőiben vannak (Ördögárok, Jammertál, Fekete-hegy, Bocor, Makár, Kopár-dűlő), melyeken főként vörös szőlőfajták teremnek. Mindig törekedtünk a legjobb minőségre, hogy olyan borokat alkossunk, melyek örömet okoznak a fogyasztónak. Annál nagyobb elismerés nincs, mint az elégedett vendég.
A bálon 4 féle borunk lesz kóstolható, remélem mindenki talál kedvére valót!
- Bock Chardonnay 2023
- BV Kadarka 2020
- BV Cabernet Sauvignon 2020
- Bock Libra Cuvée 2019
Hol és milyen eljárással történik a szőlő feldolgozása?
Villányi székhelyű üzemünkben készülnek boraink és kékszőlőmag termékeink is. A borkészítés nagyon bonyolult és precíz munkát igénylő feladat. Van egy csodás borvidékünk, ahol a különböző frekventált dűlőkben termő szőlőkből egyik évről a másikra más és más karakterű bor készül. Ezt a bort nagyon sok tényező befolyásolja mire a palack felbontásra kerül, többek között, a szüret időpontja, az erjedési hőmérséklet, a palackban eltöltött idő és még sorolhatnám tovább. Természetesen a szőlőnövény fejlődésének folyamataitól egészen a szüretig, valamint a feldolgozóban folyó munkálatokig, mindenben részt veszek, igyekszem végig felügyelni a műveleteket.
Mi a legfőbb hitvallása a munkája során?
Elsődlegesen Villány egyedi karakterét vagyunk hivatottak prezentálni. A terroir, a talajtípusok és a területekre jellemző mikroklíma, ami megadja az alapokat számunkra. Másodsorban meghatározó a saját ízvilágom, gyümölcsös, mégis testes borokat szeretek készíteni. Inspirációt ad, hogy kicsit kísérletezhetek is, az új erjedési technikák, új típusú hordók, tartályok mindig adnak egy kis játszóteret, hogy készülhessenek különlegesebb, akár szokatlan tételek is. A boraim, meglátásom szerint hordozzák a borvidék és a pincénk stílusát is egyaránt, de mindezt újabb, gyümölcsösebb „köntösben”.
Köszönjük szépen az interjút, találkozunk február 17-én a CXCII. Mercedes-Benz Hovány Budapesti Jogász- és Művészbálon.