Pályázási lehetőségek

A bál változatlanul nemcsak megbecsüli, de értékeli is a területükön kiemelkedőket, azonban a korábbiakhoz képest szélesebb körben. Tapasztalatunk szerint a különböző területeken elhelyezkedők díjazásában legtöbb esetben csak az ügyvédség élvez primátust, azonban 2017-től a Praesens díjjal már a klasszikusnak számító jogászi életutak, így a bíró, ügyész, közjegyző, mindezeken túl pedig az ügyédjelölt kategóriák is megjelentek. Két rendszeren keresztül nyílik lehetőség a díjazottak közé kerülni:

I. A klasszikus jogászi területek közül az alábbi kategóriákat rangsorolás nélkül felállított preferenciák alapján életműdíjjal tünteti ki a szakmai zsűri a szervezőbizottsággal közösen:

  • bíró
  • közjegyző
  • ügyész
  • ügyvéd

II. A pályázható kategóriák

  • ügyvédjelölt
  • joghallgató*

III. Kiemelt meghívotti kör. Rangsorolás nélkül felállított preferenciák alapján életműdíjjal tünteti ki a szakmai zsűri a szervezőbizottsággal közösen:

  • művész

2024. február 17-én kiemelt figyelemmel várja az est a művészeket, s ebben a tekintetben nem érinti változtatás a Praesens díjat. A szervezőbizottság egy szakmai zsűri bevonásával eddigi munkájáért és a művészeti pályán elért kimagasló sikereiért díjjal tünteti ki a CXCII. Mercedes-Benz Hovány Budapesti Jogász- és Művészbál művészét.

A szakmai és tanulmányi sikereket értékelő elismerést a vacsorát követően vehetik át a díjazottak, akiket kísérőikkel együtt ezúttal is tisztelettel és szeretettel várunk a díszvendégeink** között. A pályázható kategóriákra 2023. december 11-én 14:00-tól 2024. február 13. 18:00-ig lehet pályázatot benyújtani az info@budapestijogaszbal.com e-mail címen keresztül.

* Hallgatói kategóriákban a Praesens díj szabályzata által tartalmazott dokumentumok csatolása a Pályázó részéről a díjazásért való pályázati részvétel elsődleges kritériuma. 

** További kísérők számára IV. ketegóriás részvételi díjon biztosítunk helyet.

Budapest, 2023. december 12.

Korábbi kitüntetettek

2024-ben Praesens-díjazottak

  • Művész életműdíj, átadta: dr. Szabó Tünde Kormánybiztos Asszony, átvette: Bodrogi Gyula, Kossuth, -és kétszeres Jászai Mari díjas, érdemes és kiváló művész
  • Ügyvédjelölt kategória, átadta: dr. Tóth M. Gábor, a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnöke, átvette: dr. Kolláth Mihály Gábor
  • Joghallgató kategória, átadta: dr. Szuchy Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK rektorhelyettese, átvette: dr. Kiss Rebeka, az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatója és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza
  • Bírói életműdíj, átadta: dr. Czine Ágnes, Alkotmánybíró, átvette: dr. Hajnal Péter, a Kúria Közigazgatási Kollégiumának kollégiumvezető-helyettese
  • Ügyvédi életműdíj, átadta: dr. Trócsányi László, a Magyar Jogászegylet elnöke, korábbi igazságügy miniszter, átvette: dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara korábbi elnöke, örökös tiszteletbeli elnöke, a Magyar Jogászegylet társelnöke
  • Közjegyzői életműdíj, átadta: dr. Csere Bálint, az OTP jogi igazgatóságának ügyvezető igazgatója, átvette: dr. Parti Tamás, a Magyar Közjegyzői Kamara elnökhelyettese
  • Ügyészi életműdíj, átadta: dr. Bánáti János, átvette: dr. Keresztes Imre, főügyész
  • Pro-Bono díj, átadta: Hovány Márton, a Mercedes-Benz Hovány tulajdonosa, átvette: Tran és Nemes Ügyvédi Társulás

2020-ban Praesens-díjazottak

  • sportoló kategória: Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász. A díjat átadja: Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter.
  • posztumusz sportoló kategória: Wichmann Tamás olimpiai bajnok kenus. A díjat átadja: Dr. Raisz Anikó közigazgatási államtitkár.
  • parasportoló kategória: Szekeres Pál olimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívó. A díjat átadja: Becsei András a Magyar Bankszövetség elnöke
  • ügyvédjelölt kategória: Dr. Tallár Ákos. A díjat átadja: Dr. Bánáti János a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke
  • joghallgató kategória: Fábry-Ivicz Péter. A díjat átadja: Dr. Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnöke.

2019-ben Praesens-díjazottak

I. joghallgató kategória: Gyurkó Péter, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének demonstrátora, a Joghallgatók Önképző Szervezetének alelnöke, jelenlegi elnöke, a kari Tudományos Diákköri Konferencia legjobb opponse, a kar római jogi versenyének 1. helyezettje.

Átadja: Kovács Árpád

II. ügyvédjelölt kategória: Dr. Tran Dániel, az ELTE ÁJK Kriminilógia Tanszék egykori demonstrátora, a Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda korábbi gyakornoka és jelenlegi ügyvédjelöltje, a Magyar Kriminológiai Társaság Kriminológia és Bűnügyi Tudományok PhD-szekciójának társelnöke. A Krimonológia Tanszék megbízott oktatója és PhD-hallgatója, a Budapesti Ügyvédi Kamara Ügyvédjelölti Tagozatának oktatási és munkaügyi referense.

Átadja: Dr. Péterfalvi Attila

III. ügyvédjelölt kategória különdíj: Dr. Sárhegyi István, jogász és közgazdász, az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzatának korábbi elnökhelyettese, a Joghallgatók Önképző Szervezetének korábbi elnöhelyettese, jelenlegi igazgatója, az ELTE ÁJK Polgárjogi Tanszékének titkára és demonstrátora.

Átadja: Bod Péter Ákos

IV. ügyvéd kategória életműdíj: Dr. Kovács Kázmér, 1997 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, 2002-től a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségének tagja

Átadja: Dr. Bánáti János

V. cégvezető/jogtanácsos kategória: Dr. Guller Zoltán, a Hunguest Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója, majd 2012-től a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke. Pályafutása során a szféra több területén is aktívan tevékenykedett, 2012 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, majd 2014-2016 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa. Jelenleg a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója és 2017. október 15. napjától a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok koordinációért felelős miniszteri biztosa.

Külföldi útja miatt a helyszínen nem vehette át.

VI. közjegyző életműdíj kategória: Dr. Kapási Olga, Magyar Országos Közjegyzői Kamara korábbi elnökhelyettese, a Budapesti Közjegyzői Kamara korábbi elnöke.

Átadja: Dr. Parti Tamás

VII. ügyész életműdíj kategória: Dr. Ibolya Tibor, jogász, ügyész, címzetes egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának kriminalisztika oktatója és a bűnügyi szakjogász képzés szakfelelőse. Több szakmai folyóiratban jelentek már meg írásai. 2012. július 1-től a Fővárosi Főügyészség vezetője.

Átadja: Dr. Szabó Tünde

VIII: közgazdász életműdíj kategória: Váradi József, közgazdász, a Wizz Air diszkont légitársaság vezérigazgatója és részvényese, a Malev korábbi vezérigazgatója, 2017-ben az Ernst&Young tanácsadócég „Az év üzletembere” választásának fődíjasa, 2017-ben a Menedzserek Országos Szövetségének „Az Év menedzsere” kitüntetettje

Átadja: Becsei András.

2019-ben a díjakat átadta

  • Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke
  • Dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke
  • Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke
  • Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke
  • Dr. Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke
  • Dr. Szabó Tünde, Sportért felelős államtitkár
  • Becsei András, a Bankszövetség alelnöke

2018-ban Praesens-díjazottak

  • joghallgató kategória: Niklai Patrícia Dominika, a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának hallgatója
  • ügyvédjelölt kategória: Dr. Meilinger Csaba
  • ügyvéd kategória: Dr. Nemes András
  • cégvezető/jogtanácsos kategória: Dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
  • közjegyző életműdíj kategória: Dr. Anka Tibor, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese
  • bíró életműdíj kategória: Dr. Vaskuti András, a Kúria Büntető Kollégiumának bírája
  • ügyész életműdíj kategória: Dr. Varga Árpád,  Jász-Nagykun-Szolnok megyei főügyész
  • mérnök életműdíj kategória: prof. dr. Bánhidi László, gépészmérnök, az MTA doktora, Széchényi-díjas, professzor emeritus

2018-ban a díjakat átadta

  • Dr. Csisztu Zsuzsa
  • Dr. Parti Tamás
  • Kassai Ferenc
  • Nagy Gyula

2017-ben Praesens-díjazottak

  • joghallgató kategória: Biró Zsófia, a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának hallgatója
  • ügyvédjelölt kategória: Dr. Papp Olga
  • ügyvéd kategória: Dr. László Balázs
  • cégvezető/jogtanácsos kategória: Dr. Havasy-Laky Barbara
  • közjegyző életműdíj kategória: Dr. Várkonyi Vera
  • bíró életműdíj kategória: prof. Dr. Lévay Miklós, korábbi alkotmánybíró
  • ügyész életműdíj kategória: Dr. Sinku Pál, legfőbb ügyészségi tanácsos főosztályvezető ügyész
  • bankár életműdíj kategória: Auth Henrik, a Magyar Bankszövetség etikai bizottságának elnöke

2017-ben a díjakat átadta

Gundel Takács Gábor

2016-ban Praesens-díjazottak

  1. joghallgató kategória: Szigeti Imola, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar
  2. jogász kategória: Dr. Nagy Alexandra
  3. tudomány kategória, egyetemi hallgató: Dr. Ács Balázs, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatója
  4. tudomány kategória: Dr. Dávid Ferenc

2016-ban a díjakat átadta

  1. Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter, Az MTA korábbi elnöke
  2. Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke
  3. Berki István, a Lexus Buda tulajdonos vezérigazgatója
  4. Prof. Dr. Király Miklós, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar dékánja

2015-ben Praesens-díjazottak

  1. joghallgató kategória: Majoros Tünde, a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának hallgatója
  2. jogász kategória: Dr. László Balázs
  3. orvostanhallgató kategória: Pálya Fanni, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatója
  4. orvos kategória: Dr. Szabó Bálint Gergely

2015-ben a díjakat átadta

  1. Prof. Dr. Mezey Barna, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora
  2. Prof. Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke
  3. Prof. Dr. Kecskés László, a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar dékánja
  4. Prof. Dr. Király Miklós, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar dékánja

A Praesens-díj szabályzata

1. § A Praesens-díj

(1) A Praesens-díj (továbbiakban: Díj) a Budapesti Jogászbál (továbbiakban: Jogászbál) szervezői (továbbiakban Szervezők) által alapított szakmai elismerés, amelynek célja azon teljesítmények értékelése, akik a jogászi hivatás elsajátítása, illetve annak gyakorlása során munkájukkal kimagasló eredményt értek el.

(2) A Díj évente egy alkalommal kerül odaítélésre a jelen szabályzatban meghatározott kategóriákban. A Díj egyes kategóriáiban évente egy díjazott – mely egyes esetekben több személyből is összetevődhet – kerülhet díjazásra. Szervezők fenntartják a jogot, hogy egyes kategóriákban a Díj az adott évben ne kerüljön kiosztásra.

2. § Közzététel

A Díjra vonatkozó információkat a Szervezők a Jogászbál hivatalos honlapján (továbbiakban: Honlap) közzétett hirdetmény útján hozzák nyilvánosságra. A hirdetmény tartalmazza különösen: az adott évben odaítélhető kategóriák elnevezését, a pályázati feltételeket, a pályázat benyújtásának módját és a pályázati határidőket. A hirdetményben nem szereplő kérdések tekintetében jelen szabályzatban foglaltak az irányadók.

3. § A Díj kategóriái

(1) A Díj az alábbi állandó kategóriákban kerül odaítélésre:

a)           bíró;

b)           ügyész;

c)           közjegyző;

d)           ügyvéd;

e)           ügyvédjelölt;

f)            joghallgató.

(2) A Díj odaítélésre kerülhet egy vagy több további kategóriában is (továbbiakban: Vendégkategóriák), amely kategóriák számát, elnevezését és ezen kategóriákban a Díj odaítélésének és a jelölésnek a módját a Szervezők határozzák meg. A Vendégkategóriák elnevezését, ezen kategóriákban a Díj odaítélésének feltételeit és módját, valamint a jelölésnek a módját a Honlapon közzé kell tenni.

4. § A Díj odaítélésének feltételei

(1) Az állandó kategóriákban a Díj odaítélhető bármely, jogász végzettséggel  már  – vagy tanulmányai miatt a későbbiekben – rendelkező személynek, aki megfelel az alábbi feltételeknek:

a) bíró kategória esetén: legalább 10 év bírói szakmai gyakorlat;

b) ügyész kategória esetén: legalább 10 év ügyészi szakmai gyakorlat;

c) közjegyzői kategória esetén: legalább 10 év közjegyzői szakmai gyakorlat;

d) ügyvéd: legalább 10 év ügyvédi szakmai gyakorlat,

e) ügyvédjelölt: ajánlás a principális(ok)tól, szakmai önéletrajz, illetve motivációs levél;

f) joghallgató: legalább 3 tanári és/vagy szakmai ajánlás, valamint a tanulmányi és/vagy szakmai eredmények másolata, továbbá szakmai önéletrajz.

(2) A vendégkategóriákban a Díj odaítélésének feltételeit a Honlapon közzé kell tenni.

5. § A Díj odaítélésének módja

(1) A Díj odaítélése kettő módon: zsűrizett és pályázatos  kategóriákban történik. Zsűrizett kategóriák a bíró, ügyész, ügyvéd, valamint a közjegyző kategória. Pályázatos kategóriák az ügyvédjelölt, valamint a joghallgató kategória.

(2) A Díj zsűrizett kategóriákban történő odaítéléséről szóló döntés előkészítésére a Szervezők szakmai zsűrit kérnek fel. A szakmai zsűri tagjainak számát és személyét a Szervezők határozzák meg. A Díj egyes kategóriákban történő odaítéléséről a szakmai zsűri véleménye alapján a Szervezők döntenek.

(3) A Díj pályázatos kategóriában történő odaítéléséről szakmai alapon döntenek. A szakmai zsűri tagjainak számát és személyét a Szervezők határozzák meg. A Díj egyes kategóriákban történő odaítéléséről a szakmai zsűri véleménye alapján a Szervezők döntenek.

(4)  A Díjazott jogosult szakmai önéletrajzában, online felületein a Díj elnyeréséről számot adni, online felületein az díjazás logóját feltüntetni.

6. § A díjazás módja

A Díj valamely kategóriájában adott évben díjazottak díszvendégként vehetnek részt az adott évi Budapesti Jogászbálon. A Díjak a Jogászbál során, ünnepélyes keretek között kerülnek átadásra. A Díj elnyeréséről a díjazott időkorlát nélkül jogosult beszámolni szakmai és online felületein egyaránt, annak hivatalos logóját jogosult feltüntetni.

7.§ Záró rendelkezések

A pályázók a pályázat benyújtásával feltétlenül és visszavonhatatlanul hozzájárulnak, hogy a zökkenőmentes lebonyolítása érdekében pályázatukat a Szervezők a Honlapon szükség esetén nyilvánosságra hozzák. A pályázók a szabályzatban szereplő feltételeket ezzel egyidejűleg elfogadják.

Pályázat benyújtása

Email(Kötelező)
Kategória(Kötelező)
Dobd a fájlt ide, vagy
Max. file size: 10 MB.